Projektek
1. Valláspedagógia
ELTE Reszocializáció és kultúrák párbeszéde az új vallásos mozgalmakban kutatóműhely
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerveződő kutatóműhely az egyházi hitoktatásnál tágabb kontextusban vizsgálja vallás és pedagógia kapcsolatát. Kutatja a felekezetek (egyházak, közösségek, új vallási mozgalmak) általános nevelési elveit és értékrendjét, a felekezeti oktatási (didaktikai, metodikai) koncepció intézményesített és intézményen kivüli formáit, a családi életben megnyilvánuló vallási ismeretátadást, illetve a közoktatásban esetlegesen felmerülő – hitéleti háttérből származó – tanár-diák, diák-diák, tanár-szülő közötti konfliktushelyzeteket.
A kutatás egyik eredménye a 2009-ben megjelent Új vallásos mozgalmak és a pedagógia c. könyv. Bővebb információ olvasható a műhely munkájáról az ELTE honlapján.
2. Vallástudományi bibliográfia projekt
Magyarországon 1977-ben jelent meg a Föld és ég – Válogatott valláskritikai, vallástörténeti bibliográfia Reguli Ernőné összeállításában. Az azóta eltelt több mint három évtized, továbbá a hazai vallástudományi kutatás kereteinek létrejötte mindenképpen indokolttá teszi egy újabb bibliográfia összeállítását, amely legalább válogatva összegyűjti az elmúlt évek vallástudománnyal kapcsolatos hazai könyvtermését. Egy ilyen feladat még a számítógépes / internetes könyvtári katalógusok korában sem könnyű vállalkozás. Azon túl, hogy nem minden könyv jut el a könyvtárakba, ami alapján a feldolgozás készül, a tartalmi elemzés is fontos: milyen szempontok szerint sorolhatunk egyes műveket a vallástudomány fogalomkörébe. (A vallástudomány mibenlétéről szóló diskurzushoz a bibliográfus szemszögéből is hozzá lehetne szólni.)
A projekt része az évenkénti bibliográfiai gyűjtés, mindig az előző évre.
Megjelent:
Válogatott vallástudományi bibliográfia 2008 – Könyvek
Vallástudományi Szemle, 2010/1
Válogatott vallástudományi bibliográfia 2009 – Könyvek
Vallástudományi Szemle, 2011/2
Későbbi cél: retrospektív jelleggel az elmúlt évek feldolgozása 1990-ig.
3. Ókatolikus források projekt
Cél: összegyűjteni és feldolgozni az magyar ókatolikus gyökerű egyházak – Magyar Nemzeti Egyház Amerikában; Magyar Ókatolikus Egyház; Mariavita Ókatolikus Egyház; Szabad-Katolikus Egyház – dokumentumait.
Kubinyi Viktor: Az igazi vallás
Csernohorszky Gyula Ottó: A Máriavita Ó-katholikus Egyház vagy a Római Szentszéktől elszakadt Máriavita-Rend rövid története és alaptörvényei
Magyar szentmise – Ujvidéki Ókatolikus Plébánia kiadása
4. A magyar katolikus könyvkiadás 1990-től napjainkig (PhD-projekt)
ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Könyvtártudományi Doktori Program, 2011-től.
